WEBULO kupa 2016

Szuperhétvége VASAS-módra

Mert igenis azt gondoljuk, szuper volt!
VASAS-módon, hiszen az Olimpici GP fővárosi fordulóját megrendező VASAS SC ismét kitett magáért, és támogatóit felsorakoztatva nyolc versenyszám 658 nevezőjének adta meg az esélyt a fejlődésre, a sportélményre, a sikerre.
Ennek kivitelezésében nemcsak ismételten szuper és motiváló különdíjakat hozott az LSI Informatikai Oktatóközpont, de annak képviseletében Kozmér Bianka végig a csarnokban segédkezett a verseny során. A cég főigazgatója, dr. Tótszöllősy Géza sem csak a díjátadók vagy a megnyitó idejére tartózkodott a verseny színhelyén.

Idén is minden induló nevezéskor WEBULO pólót, az első helyezettek ANDROIDOS OKOSTELEFONT kaptak az LSI Informatikai Oktatóközpont felajánlásából.

A hétvége fényét nemcsak a verseny házigazdája, Szász Emese világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes párbajtőröző emelte, de mestere, Kulcsár Győző is, aki két korcsoport aranyérmét is bezsebelő unoka, Piatti Enrico nagyapjaként is szurkolt a versenyen…
A Magyar Vívó Szövetség részéről egyenesen az elnök, Csampa Zsolt tisztelte meg látogatásával a Webulo Kupát.

 

WEBULO kupa 2014

2014. március 21-23. között került megrendezésre a WEBULO KUPA a VASAS SC és az Olimpici KHA szervezésében.

A GP vendégei a magyar vívás nagyjai – Schmitt Pál, Nagy Tímea, Kulcsár Győző, dr. Kulcsár Krisztián, Imre Géza, Szász Emese, Szentes Tamás főpolgármester-helyettes illetve Dr. Tótszöllősy Géza  az LSI Informatikai Oktatóközpont főigazgatója – a verseny legjobbjai tőlük vehették át díjaikat!

MINDEN INDULÓ nevezéskor WEBULO PÓLÓT és SZILIKON KARKÖTŐT, az első helyezettek ANDROIDOS OKOSTELEFONT kaptak az LSI Informatikai Oktatóközpont felajánlásából.

A második és harmadik helyezettek is tárgyi ajándékban részesültek szintén az LSI Informatikai Oktatóközpont felajánlásából.

Webulo Kupa versenykiírás

WEBULO kupa 2013

2013. április 13-14-én a Vasas Pasaréti Sportcentumában került megrendezésre a WEBULO Utánpótlás Párbajtőr Kupa. A rendezvény főtámogatója az LSI Informatikai Oktatóközpont volt. Az országos utánpótlás versenyen, négy korosztály sportolói vetették össze tudásukat 8 versenyszámban.

A rendezvényen Dr. Tótszöllőssy Géza az LSI Informormatikai Oktatóközpont főigazgatója, Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója, 2012  Prima Primissima díjazottal közösen adta át a díjakat.
Az dobogogósok értékes informatikai ajándékokat, 7″ tablet-eket illetve 4 GB pendrive-okat vehettek át. Az első 16 helyezett hozáférést kapott a Webulo angol e-könyv tanananyagjaihoz. Minden résztvevőnek pólót és szilikon karkötőt ajándékoztunk.