ECDL vizsga
Szerezzen ECDL bizonyítványt!
Az ECDL bizonyítvány megszerzéséhez elegendő az előírt vizsgák letétele, amelyért a vizsgaközpontok vizsgadíjat kérnek. Bár a bizonyítvány megszerzéséhez nem kötelező tanfolyamon való részvétel, lehetőség van arra is, hogy az érdeklődők a központ által szervezett ECDL tanfolyamon elsajátítsa a kívánt ismeretanyagot.
A résztvevő az ECDL rendszerbe való első jelentkezésekor okmányként vizsgakártyát kap, amelyre adatait a vizsgaközpont vezeti fel. A kártya kiállításával egy időben a vizsgázó a vizsgakártyához tartozó, az adminisztrációs rendszerből nyomtatható ECDL regisztrációs adatlapon aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy adatai a központi ECDL-adatbázisban szerepeljenek, a vizsgázók között történő nyilvántartás céljából. A vizsgakártya az első sikeres vizsgától számított három évig érvényes, lejárta után új vizsgakártyát kell váltani, és az addig teljesített vizsgákat meg kell ismételni.
A regisztráció megtörténte után a résztvevő jogosult bármelyik akkreditált vizsgaközpont meghirdetett vizsgájára jelentkezni.
Egy vizsga ideje 45 perc. Egy napon több vizsga is letehető, azonban közöttük legalább 20 perc szünetet kell tartani.
A vizsgakártyát a jelöltnek minden vizsgára el kell hozni!
Amikor a résztvevő minden kötelezettségének eleget tett, a vizsgaközpont továbbítja a vizsgakártyát az NJSZT ECDL Irodájába. Az Iroda ennek alapján a központi nyilvántartásban szereplő vizsgaadatokkal való összevetés után kiállítja az ECDL bizonyítványt.
A bizonyítványt az ECDL Iroda a résztvevőnek a vizsgakártya leadásakor megjelölt címére küldi meg.
Vizsgakövetelmények
- IKT alapismeretek
- Operációs rendszerek
- Szövegszerkesztés
- Táblázatkezelés
- Adatbázis-kezelés
- Prezentáció
- Internet és kommunikáció
- Képszerkesztés
- Webkezdő
IKT alapismeretek
A vizsga sikeres teljesítéséhez a vizsgázónak
- tudnia kell, mi a hardver, milyen tényezők befolyásolják a számítógép teljesítményét, valamint ismernie kell a perifériákat is
- tudnia kell, mi a szoftver, és példákkal kell tudni illusztrálni néhány általánosan használt alkalmazást és operációs rendszert
- tudnia kell, hogyan működnek az információs hálózatok, és hogyan lehet az Internetet csatlakoztatni
- tudnia kell, mit értünk információs és kommunikációs technológiák alatt, és példákat kell tudni említeni azok mindennapi életben történő gyakorlati
alkalmazására
alkalmazására
- ismernie kell a számítógép-használattal összefüggő egészségügyi, balesetvédelmi és környezetvédelmi szempontokat
- ismernie kell a számítógép-használattal összefüggő biztonsági szempontokat
- ismernie kell a számítógépre vonatkozó, a szerzői joggal és adatvédelemmel kapcsolatos jogi szabályozásokat.
Operációs rendszerek
A sikeres vizsga követelményei:
- használni kell tudni az operációs rendszer legfontosabb funkcióit, így a számítógép-beállításokat és a beépített súgó funkciókat is
- hatékonyan kell tudni kezelni az Asztalt és tudni kell grafikus felhasználói munkakörnyezetben dolgozni
- ismerni kell a fájlkezelés alapjait, készség szinten kell tudni rendszerezni a fájlokat és mappákat, hogy azok könnyen beazonosíthatóak és megtalálhatók
legyenek
legyenek
- segédprogramokat kell tudni használni nagyméretű fájlok tömörítéséhez és kicsomagolásához, és ismerni kell a vírusölő szoftvereket a számítógépes
vírusok elleni védelemhez
vírusok elleni védelemhez
- kell tudni egyszerű szövegeket szerkeszteni és az operációs rendszeren belüli nyomtatási eszközöket használni.
Szövegszerkesztés
A sikeres vizsga követelményei:
- tudni kell dokumentumokkal dolgozni és azokat különböző fájl formátumokban elmenteni
- a hatékony munkavégzés érdekében tudni kell beépített funkciókat (pl. Súgó) használni
- tudni kell olyan rövid dokumentumokat létrehozni és szerkeszteni, amelyeket meg lehet osztani másokkal, és továbbítani is lehet
- tudni kell egy dokumentumba táblázatokat, képeket és rajzolt objektumokat beszúrni
- tudni kell dokumentumokat körlevélhez előkészíteni
- tudni kell beállítani az oldalszámozást, a nyomtatás előtt ellenőrizni a helyesírást.
Táblázatkezelés
A sikeres vizsga követelményei:
- tudni kell táblázatokat létrehozni, menteni különböző fájlformátumokban
- a hatékonyság érdekében ismerni kell beépített funkciókat pl. a Súgót
- tudni kell a cellába adatot bevinni és listákat létrehozni. Tudni kell adatot kijelölni, rendezni, másolni, mozgatni, törölni
- sorokat és oszlopokat szerkeszteni a munkalapokon; másolni, mozgatni, törölni és megfelelően átnevezni a munkalapokat
- tudni kell táblázatkezelő funkciók segítségével matematikai és logikai függvényeket létrehozni. Megfelelő gyakorlattal kell rendelkezni a függvények
létrehozásában és a függvényhibák felismerésében
létrehozásában és a függvényhibák felismerésében
- szám és szövegtartalom formázásában
- az információ minél pontosabb átadása érdekében ki kell tudni választani, létre kell tudni hozni, és meg kell tudni formázni a megfelelő grafikont
- tudni kell a táblázat oldalszámait megfelelően beállítani, illetve ellenőrizni és javítani a tartalmat a nyomtatás előtt.
Adatbázis-kezelés
A sikeres vizsga követelményei:
- tudni, hogy mi az adatbázis, hogy épül fel, és hogyan működik
- létre kell tudni hozni egyszerű adatbázisokat és különböző módokon meg kell tudni jeleníteni a tartalmukat
- kell tudni táblát létrehozni, meghatározni és módosítani a mezőket és tulajdonságaikat, adatot bevinni és szerkeszteni
- tudni kell táblát vagy űrlapot leválogatni és szűrni, lekérdezéseket létrehozni, módosítani, működtetni, hogy az adatbázisból adott információhoz lehessen
jutni
jutni
- tudni kell jelentést készíteni és továbbításra kész anyagot létrehozni.
Prezentáció
A sikeres vizsga követelményei:
- tudni kell prezentációkat létrehozni és elmenteni különböző fájl formátumokban
- a hatékonyság érdekében ismerni kell beépített funkciókat (pl. Súgó)
- értelmezni kell tudni a különböző prezentációs nézeteket, tudni kell, mikor melyiket kell használni, ki kell tudni választani a különböző diaelrendezéseket
és meg kell tudni szerkeszteni a diákat
és meg kell tudni szerkeszteni a diákat
- a prezentációk szövegét be kell tudni vinni, szerkeszteni és formázni. Egyedi címeket is kell tudni alkalmazni
- képet, grafikát, rajzolt alakzatot kell tudni beszúrni, szerkeszteni
- különböző animálási és áttűnési effektusokat kell ismerni; a tartalmat ellenőrizni és javítani kell a nyomtatás, illetve. a diák bemutatása előtt.
Internet és kommunikáció
A sikeres vizsga követelményei:
- tudni kell, mi az Internet és milyen fogalmak kapcsolhatók hozzá. Tisztában kell lenni az internet- használattal kapcsolatos biztonsági előírásokkal
- végre kell tudni hajtani mindennapi web-böngészéssel kapcsolatos feladatokat (pl. a böngésző beállításának megváltoztatását)
- ki kell tudni tölteni és meg kell tudni jeleníteni web-űrlapokat és információt kell tudni keresni
- el kell tudni menteni weboldalakat, fájlokat kell tudni letölteni a webről. Webtartalmat kell tudni dokumentumba másolni
A vizsga második részében (kommunikáció), az elektronikus levelezéssel (e-mail) kapcsolatos alapvető ismeretekről kell számot adni. Ismerni kell más üzenetfajtákat és tisztában kell lenni az e-mail-használattal kapcsolatos biztonsági előírásokat:
- érteni kell, mi az e-mail és ismerni kell használatának előnyeit és hátrányait; ismerni kell más üzenetfajtákat is
- ismerni kell a hálózati etikettet és az e-mail használatával kapcsolatos biztonsági előírásokat
- tudni kell e-mailt létrehozni, a helyesírását ellenőrizni és elküldeni. Megválaszolni, továbbítani és nyomtatni e-mailt, kezelni a csatolt fájlokat
- tudni kell továbbá levelezőrendszer-szoftverrel dolgozni, az e-maileket rendszerezni és kezelni.
Képszerkesztés
A sikeres vizsga követelményei:
- értenie kell a digitális képekkel kapcsolatos legfontosabb fogalmakat
- ismernie kell egy képszerkesztő alkalmazást
- tudni kell képeket megnyitni és beolvasni, kijelöléseket készíteni, képeket módosítani
- ismerni kell továbbá a rétegek használatát
- a szövegelemek, rajzolt objektumok készítésének módszereit
- a festés és szűrők lehetőségeit
- képesnek kell lenni az elkészített képek nyomtatására, vagy publikálására a web-en.
Webkezdő
A sikeres vizsga követelményei:
- a vizsgázó tisztában legyen a Webszerkesztés fogalmával
- képes legyen egy weboldalt létrehozni
- értenie kell a HTML néhány alapvető elvét
- képesnek kell lennie egyszerű kódolási feladatok megoldására
- tudnia kell webszerkesztő használatával web oldalakat létrehozni, szöveget formázni, frame-eket használni, űrlapokat és táblázatokat létrehozn
- el kell tudnia menteni munkáját
- képeket kell használnia, és fel kell tudni töltenie a site-ot a World Wide Web-re
- tisztában kell lennie továbbá a biztonsággal kapcsolatos kérdésekkel és a webes közzétételre vonatkozó törvényi szabályozással
- alapvető alkalmazói ismeretek, fájlok megnyitása és zárása, a számítógép és fájlkezelő rendszerének ismerete alapkövetelmény a modul teljesítéséhez.
Regisztrációs díjak (vizsgakártya díjak)
ECDL Select START
- alapdíj: 6.000 Ft.
- általános és középiskolás, valamint a felsőoktatási intézményekben tanuló-, diákigazolvánnyal rendelkező, nappali tagozatos hallgatók számára: 4.500 Ft.
(csak a diákakcióhoz csatlakozott vizsgaközpontoknál érvényes)
- ECDL START utáni "FULL", regisztrációsdíj-különbözet
- alapdíj: 3.000 Ft.
- diákoknak: 2.000 Ft.
- általános és középiskolás, valamint a felsőoktatási intézményekben tanuló-, diákigazolvánnyal rendelkező, nappali tagozatos hallgatók számára: 4.500 Ft.
(csak a diákakcióhoz csatlakozott vizsgaközpontoknál érvényes)
- ECDL START utáni "FULL", regisztrációsdíj-különbözet
- alapdíj: 3.000 Ft.
- diákoknak: 2.000 Ft.
ECDL Select
- alapdíj: 7.500 Ft.
- általános és középiskolás, valamint a felsőoktatási intézményekben tanuló-, diákigazolvánnyal rendelkező, nappali tagozatos hallgatók számára: 5.500 Ft.
csak a diákakcióhoz csatlakozott vizsgaközpontoknál érvényes)
csak a diákakcióhoz csatlakozott vizsgaközpontoknál érvényes)
- teljes vizsgamentességet élvezők számára: 10.000 Ft.
- teljes vizsgamentességet élvező diákok számára: 8.000 Ft.
ECDL Képszerkesztés
alapdíj: 4.000 Ft.
ECDL Webkezdő
alapdíj: 4.000 Ft.
Vizsgadíjak
alapdíj: 3.000 Ft.
diák: 1.800 Ft.
Képzési és vizsgadíjak táblázatban
ECDL modulok és vizsgák áraECDL Vizsgaidőpontok:
2012. március 28.2012. május 29.
2012. július 18.
2012. október 4.
2012. december 4.
Vizsgát, a fent megjelölt időpontokon kívül is szervezünk, megfelelő létszámú jelentkező esetén, a jelentkezéstől számított egy hónapon belül.
Vizsgák minimum 4 fő jelentkezése kerülnek megtartásra.
A jelentkezéshez kérjük, töltse ki a jelentkezési lapot, melyet faxon, e-mailben, vagy személyesen jutasson vissza számunkra!
Fax szám: +36-1-436-6518
E-mail: ugyfelszolgalat@lsi.hu
Személyesen Ügyfélfogadási időben.
Ügyfélfogadási idő:
hétfő, szerda: 8:00-16:30
kedd, csütörtök: 10:00-18:00
péntek: 8:00-14:00
1037 Budapest, Bécsi út 324. 4. ép. 1. em. 2. szoba
