ECDL
ECDL képzéseink
Az ECDL az Európai Unió által támogatott, egységes európai számítógép-használói bizonyítvány, amely nem elsősorban az informatikai, hanem a felhasználói ismereteket, az informatikai írástudás meglétét hivatott igazolni, finn ötlet alapján 1996. óta létezik.
Az ECDL gyártófüggetlen, minőségbiztosított, decentralizált módon megszerezhető és világszerte kellőképpen elterjedt, ezáltal az egyetlen, amely minden szempontból megfelel az EU e-Europe akcióterveknek. A bizonyítványt az EU csaknem valamennyi kormánya elismeri.
Az ECDL megbízható (a PC használatához szükséges valamennyi ismeretet garantálja), egyszerű (konkrét követelményrendszere van, moduláris formája számos előnyt jelent), minőség-orientált (az EU által támogatott, és a nemzetközi ECDL Alapítvány által felügyelt vizsgarendszer), végül, de nem utolsósorban pedig független, azaz készségeket alakít ki, amelyek a hardver és szoftver típusától függetlenül biztosítják az alapvető alkalmazásokban való jártasságot.
Az ECDL előnyt jelent mind a munkavállalók és munkáltatók, mind pedig a munkanélküliek, illetve pályakezdők számára.
Pedagógusok számára az ECDL/ECDL Select bizonyítvánnyal kiváltható a hétévenkénti kötelező továbbképzés, vagyis nem kötelező végigjárni a PAT által akkreditált képzést, az iskola/önkormányzat támogathatja az ECDL bizonyítvány bármilyen módon való megszerzését.
|
Kinek és miért jó? |
Munkavállalóknak |
Pályakezdőknek/ |
Munkáltatóknak |
|
Megbízható |
Biztosan nyújtja a munkakör ellátásához szükséges tudást |
Széles körű tudással felkészít a várható munkaerő-piaci kihívásokra |
Készség-szinten garantálja a munkakör ellátásához szükséges tudás meglétét |
|
Egyszerű |
Alkalmas a munka melletti önálló tanulásra is |
Önálló szakma tanulása mellett könnyen elsajátítható ismeretek |
A feladatokhoz igazodva folyamatosan bővíthető tudás |
|
Minőség-orientált |
Növeli a munkaerő- piaci esélyeket |
Munkaerő-piaci esélyeket teremt |
Az EU-ban támasztott követelményeknek megfelelő tudás |
|
Független |
A megszerzett tudás konvertálható |
A megszerzett tudás specializálható |
A munkavállaló nem igényel külön betanítást |
ECDL Select (Select START) – informatikai írástudás (látás- és hallássérülteknek is)
Program-akkreditációs lajstromszám: PL-3179/55
A program célja
A digitális írástudás elsajátítása. A képzésben résztvevők készség szinten tudják használni a számítógépet, hozzájuthassanak a világhálón található ismeretekhez, továbbá hogy tudásukról a képzés végén nemzetközileg egységes bizonyítványt kapjanak.
A program célcsoportja
Mindazok – nemre, korra és iskolai végzettségre való tekintet nélkül – akik még nem rendelkeznek a számítógép készségszintű használatához szükséges felhasználói ismeretekkel.
A program során megszerezhető kompetenciák
- IKT alapismeretek (1. modul)
- Operációs rendszerek (2. modul)
- Szövegszerkesztés (3. modul)
- Táblázatkezelés (4. modul)
- Adatbázis-kezelés (5. modul)
- Prezentáció (6. modul)
- Internet és kommunikáció (7. modul)
- Képszerkesztés (8. modul)
- Webkezdő (9. modul)
ECDL Select képzés
Négy modul teljesítendő kötelezően:
Három választható az alábbiak közül:
A képzés díja: 61.000 Ft + a választott modulok díja.
A képzési idő:6 hónap, 90 óra + a választott modulok óraszáma.
Ütemezés: heti 2*3 óra.
ECDL Select START képzés
Három modul teljesítendő kötelezően:
Egy választható az alábbiak közül:
A képzés díja: 42.000 Ft + a választott modul díja.
A képzési idő: 3 hónap, 60 óra + a választott modul óraszáma.
Ütemezés: heti 2*3 óra.
|
Modulok |
Díja / Ft |
Óraszáma |
||
|
IKT alapismeretek |
14 000 |
20 |
||
|
Operációs rendszerek |
11 500 |
15 |
||
|
Szövegszerkesztés |
19 000 |
30 |
||
|
Táblázatkezelés |
19 000 |
30 |
||
|
Adatbázis-kezelés |
14 000 |
20 |
||
|
Prezentáció |
14 000 |
20 |
||
|
Internet és kommunikáció |
11 500 |
15 |
||
|
Képszerkesztés |
25 000 |
20 |
||
|
Webkezdő |
25 000 |
20 |
A képzés moduljait sikeresen teljesítő résztvevők ECDL vizsgára jelentkezhetnek!
